2009/03/09

ÚJ HONLAP ÉS BLOG

www.zenecsoport.com

ÚJ HONLAP ÉS BLOG

Kedves Barátaim!

Nagy örömmel adom hírül, hogy elindult az Ijúsági- és Zenecsoport új honlapja, mely magában foglalja a Blogot és a Fórumot is,
így mindent egy helyen találhattok meg.

A honlap dinamikusan formálódik, ez csak a kazdeti állapot, ezért arra kérlek titeket, hogy küldjetek ötleteket és anyagokat, melyeket szeretnétek, hogy fölkerüljenek.

Ez a jelenlegi blog pályafutásának végét is jelenti, úgyhogy ide több bejegyzés nem fog felkerülni. Minden itt található infó átkerült a honlapra. Természetesen a régi bejegyzések között bármikor böngészhettek ezen az oldalon.

És végül a link

http://zenecsoport.com

Szeretettel várlak bennetek!

Ákos

2009/03/04

Gyógyíts meg!

Kedves Mindannyiótok!

A csütörtöki (március 5.) imaóra címe: Gyógyíts meg! 20 órakor találkozunk, a SzIO-ban (Szent István Otthonban, Döblergasse 2/30b).
Az elmúlt hetekben az egyház sokat foglalkozott "betegeivel". Betegek kenetét vehették fel, betegekért imádkozó szombat délután volt a Stephansdomban, gyógyulásokról olvashattunk, hallhattunk.
Ugyan gyógyulást nem ígérünk, de segíthetjük egy este folyamán egymás és szeretteink gyógyulását.
A RECEPT:
  • végy egy csipet igét, ide tartozót,
  • két marék zenét, hozzá illőt,
  • fűszerezd a saját életedre,
  • keverd mások szavaival,
  • de előtte gyújts magadban tüzet,
  • gyúrd meg a szíved,
  • imádkozz másokért,
  • önts tiszta vizet a pohárba,
  • oszd szét a gondolataid,
  • már éjfél van, szaladj, indulás haza, s rágd meg, amit közösen kifőztünk! :o)
Ha ezt mind megtetted, akkor jó lábadozást! :o)))
Várunk! Szeretettel: Lívia (06508881427) és Szilvó(069919015580)

2009/03/02


Sziasztok!

A Nagyböjt elején sok szeretettel ajánlok nektek néhány gondolatot...


Ákos